2016. március 6., vasárnap

Búcsú

Sziasztok drága Manókák! 

Sajnálom, hogy túl sokáig húztam az időt. 
Bevallom magam is reménykedtem, hogy majd talán mégis, mégis ráveszem magam, de sajnos nem sikerült. Így hát arra vettem rá magam, hogy végre ideüljek a gép elé, és felvilágosítsalak titeket.
Sajnálattal közlöm, hogy ezt a történetet nem fogom folytatni. Nagyon sajnálom, hogy csalódást kell, hogy okozzak nektek, de tényleg nem fogom folytatni. Viszont nem fogom törölni a blogot, ennek két oka van: 1. Szeretném látni, hogy milyen voltam kezdőként, és lássam, hogy mennyit fejlődtem. A második pedig, hogy abban reménykedem, hogy valamilyen csoda folytán mégis folytatom a blogot (bár erre nem látok sok esélyt… :\ )
Viszont azt elmondanám, hogy egy új történeten dolgozom, és bár iszonyat lassan haladok vele az iszonyat sok tanulás miatt (ezt halál komolyan mondom) azért lehet, hogy blogot készítek belőle, de erre sajnos a nyár előtt nem lesz időm. Na nem baj. Szóval csak azt szeretném megköszönni, hogy eddig olvastátok a blogomat, és még egyszer bocsánatot szeretnék kérni az idő húzás miatt, meg miatt, hogy csalódnotok kellett bennem.
Minden jót kívánok nektek, remélhetőleg találkozunk a nyáron. Addig is kitartás a sulihoz!!! <3
Sok puszi: Charlotte.

2 megjegyzés:

  1. Drága Charlotte!
    Elszomorít a hír, hogy befejezed a blogot, mert én személy szerint nagyon szerettem olvasni. De megértelek, és izgatottan várom az új történetedet! Még egy ok, amiért várhatom a nyarat. <3 :D
    Remélem, tényleg megcsinálod a blogot, mert nagyon tehetséges vagy, és szeretnék még rengeteg csodás történetet olvasni tőled! <3
    xxRia

    VálaszTörlés
  2. Jajj Ria!♥
    Most annyira megmelengetted a szívem! ♥
    Én is remélem, hogy meg tudom majd csinálni. Nagyon feldob, hogy tehetségesnek gondolsz! Köszöm szépen! ♥
    Puszi: Charlotte. :)

    VálaszTörlés