Egy kis személy ismertetés :)



 A bal felőli képen engem ábrázol.
Épp kivasaltam a hajam, a gond csak az, hogy nem tart sokáig(látható is, hogy már kezd visszagöndörödni a hajam).
Gyakorlom a cinizmust, a szarkazmust, valamint a gúnyt
 ( de még mielőtt valaki megkérdezné: nem, egyáltalán nem ugyanaz a három dolog, aki nem hiszi, google-zzon utána ).
A barátimról már tudtok ezt-azt, tehát csak annyit mondanék, hogy nekem is az életemet jelentik, és nélkülük az életem értelmét vesztené.
Szóval nagyon fontosak nekem. :)


 Lolesz.
Mint már tudjátok 7. óta a legjobb fiúbarátom, haverom, meg minden.
Róla azt kell tudni, hogy általában kedves és jó fej, de ha valakihez nincs kedve, akkor igazán bunkó tud lenni.
Gusztival(ha épp mindketten szinglik), minden héten van egy külön csajozós délutánjuk (?) amikor elmennek valamerre a városba, és ott ismerkednek a lányokkal.
Hmm. Számomraez igazán fura, de tuljadonképpen, soha nem is értettem a fiúk felfogását.Úgyhogy inkább rájuk hagyom (és Nati is rájuk hagyja) ezeket a dolgokat.

Ő itt a mindig  ábrándozó, és boldog Nati.
A rózsaszín ködfelhőt nem igazán lehet eloszlatni a közeléből.
Nem haragszik meg könnyen, de ha valakire mégis megharagszik,azt folyton csípős megjegyzésekkel illeti.
A szerelembe eséséről csak annyit, hogy nem lehet meghatározni, hogy könnyen esik-e szerelembe, vagy nem, van amikor első látásra beleszeret a pasiba a már nem is tudom milyen reklámból, és van amikor hetekig próbálja megfűzni őt valaki, de ő mégis mindíg lerázza.
Általában kedves, de ha valamelyik barátját, vagy közeli ismerősét megbántják, akkor anyatigrisként (?) viselkedik.




  
Tehát Guszti. Külön kérésére csatoltam ezt a képet.Nem az a hűséges típus(lányok figyelmébe) úgyhogy ne igazán számítsatok hosszú kapcsolatra vele.
Ami azt illeti tényleg helyes a srác, bár egy kicsit talán kényes is, és hisztis(?).
Szereti, ha körülötte forog a világ, és ha megdicsérik az izmait, vagy a mindig tökéletes haját.
 De hát ő ilyen. És ilyennek kell szeretni. Márpedig mi szeretjük. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése